grasscarp 1

Elterjedés, élőhely:

Az amur őshazája Kína, de előfordul Oroszország keleti részén fekvő melegebb vízű folyóiban, tavaiban. Az 1970-es évek elején Magyarországon a szakemberek kezdtek gondolkodni, hogy kellene egy olyan halfaj aminek fő táplálékát képzi a vizeinkben olyannyira elszaporodott vízinövényzet, az első példányok 1973-ban érkeztek meg hazánkba. Kedveli a lassú folyású csendesebb szakaszokat, és a mély vizet. Magyarország folyóiban és nagyobb állóvizeiben egyaránt előfordul (Tisza, Duna, Ráckevei-Duna /innen került ki az országos csúcs 40,05 kg/, Alcsi-Holt Tisza, Fadd-Dombori holtág, Atkai-holtág, Tisza-tó, Hortobágy-Berettyó csatorna, Kiskunsági csatorna, valamint sok intenzív víz. Kedveli a hínáros növénnyel erősen benőtt vízterületeket. 

Testfelépítés: 
Az amur hengeres testű, felülről kissé lapított alakú hal, jellegzetesen torpedóalakú. Kültakarója kissé síkos, nem nyálkás, testét nagy méretű ezüstös színű pikkelyek fedik (a Bajkál-tó környékén élő amurok színe feketés árnyalatú ezért ott fekete amurnak nevezik). Feje nagy vaskos, szája csúcsba nyíló, szájszéle erős, izmos. Szeme nagy a fej elülső részén helyezkedik el. Úszói palaszürke árnyalatúak, hátúszójának első sugara kemény, a többi lágy úszósugár. Farokúszója erőteljes, középen hasított. 

Szaporodás, egyedfejlődés: 
Az ívás május, június hónapban történik, 20 celsius fokos feletti vízhőmérséklett mellett, ívás után az ikra lebeg, és felúszik a felsőbb, melegebb vízrétegbe. Gyakran előforful, hogy összeívik a ponytfélék családjába tartozó más halfajokkal, így előfordul, hogy amurhoz hasonló hibridek jönnek létre. A kikelő ivadék az első időszakban planktonikus élőlényeket fogyaszt csak később tér át a növények fogyasztására.Növekedése megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék mellet igen gyorsnak mondható, irodalmi adatok szerint 120cm testhosszúságot és akár 50 kg-os testsúlyt is elérhet. 

Táplálkozás: 
Az amur elsősorban növényi táplálékot fogyaszt, 1973-ban ebből az okból kifolyólag telepítették magyarország tavaiba, folyóiba. Étlapján megtalálható, friss növényi hajtások, előszeretettel fogyasztja a zöldalgát, a nád hajtásait. helytelenül telepítve károkat is okozhat, mivel elszaporodott állomány képes kiírtani egy vízterület teljes vízinövény faunáját (Solti büdös tó).

Hol keressük: 
Az amur kínából származik, elsősorban az elszaporodott vízinövényzet irtására történt a célirányos telepítése magyarország vizeibe 1970-es években. Azóta megtalálta életfeltételeit és rendkívül jól érzi magát, amit a kifogott példányok mennyisége és mérete is mutat. mivel zömmel növényi táplálékot fogyaszt a növényzet sűrűjében kell hogy keressük. Folyóvizekben az aljzatra tapadt élőbevonatot legeli, a lassú folyású részeken, öblökben, kőgátak mögött. Állóvizeken a nád fiatal hajtásait, és a hínárt, algákat, moszatot eszi, így itt kell keresni. Látott hallá csak akkor válik amikor a nádasban a vízre hajló nád levelét eszi, ilyenkor azt látjuk, hogy a nád szára megdől, majd a vírebukik, és eltűnik. Ez elsö jele, hogy amurok vannak a horgászhelyen. Az évszaknak megfelelően, hidegebb vízben a mélyebb, felmelegedő és meleg vízben a sekélyebb részeket keresi fel. Gyakran előfordul, hogy meleg nyári napokon, nagyobb vizeken egészen a felszín közelében sütkérezik caspatostól.

Kapási idők: 
Szinte egész évben fogható, télen azonban kevés tápanyagot vesz magához. A nap bármely szakában fogható, ez horgászmódszertől függ, nyári melegben a víz minden rétegében előfordulhat, de főleg a nádasokban úszkál. Éjjel kihúzódik gyakran a part közelében, ilyenkor kevéssé óvatos, könnyebb lépre csalni. A rekordlistákat böngészve kitűnik, hogy a legtöbb példányt a nyári hónapokban és nappal ejtik el. Főleg a Ráckevei Dunán egy időben előszeretettel horgásztak éjszaka amurra, a vízpartot sárga fénnyel világították meg, mivel ez hat a legkevésbé riasztólag az amurra, ki lehet próbálni eredményes lehet, ott ahol engedélyezik az éjszakai horgászatot.

Rekordok: